Látnivalók / Hévíz

Rövid ismertető

Az épület könnyen felismerhető Németh János „A forrás” című nagyméretű kerámiájáról, mely a szüntelenül megújuló gyógyforrást a természet körforgásával együtt mutatja be.

Hévízen nemcsak testben, hanem szellemben is felfrissülhet. Egy kellemes délutáni séta során érdemes megtekinteni a Hévíz Muzeális Gyűjteményt, mely a sétálóutcai Fontana Filmszínház emeletén található.

Keddtől szombatig 10.00 – 18.00 óra között várja az érdeklődőket, látogatása ingyenes.

2014. június 19-től szeptember 2-ig a Muzeális Gyűjtemény naponta 10.00 és 20.00 között tart nyitva. Ezen időszak alatt a "Munkácsy a Festőfejedelem" c. kiállítás látogatható.
Belépődíj: 800 Ft

Az időszakban a balneológiai kiállítás is kizárólag ezen belépődíj megfizetésével látogatható.

Hévíz történetét bemutató állandó tárlat nyílt 2012 márciusban, amely a tó keletkezésétől egészen napjainkig mutatja be a település történetét, a gyógytó és a település kialakulását, valamint számos érdekes orvosi és gyógyászati emléket. A bemutatott tárgyak jelentős része magángyűjtőktől származik, de megannyi darabot kaptak a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum gyűjteményéből is. A város első állandó tárlatának legrégebbi darabja egy 1500 éves kerámia edény, a legkülönlegesebb pedig talán az az 1818-ban megjelent angol könyv, amelyet írója, Richard Brighton gróf ajándékozott Festetics Györgynek, a hévízi tó akkori birtokosának
 
A Múzeum további állandó kiállítása: „Szalay Katalin oklevélgrafikái”.
A múzeumban az állandó kiállítás mellett időszaki kiállítások is megtekinthetőek.
 
Az épület külső homlokzatát Németh János Munkácsy-díjas keramikusművész Forrás című alkotása díszíti.
Aki hosszabb időre érkezik Hévízre és a gyógykúra alatt a kultúra is fontos számára, azoknak ajánljuk figyelmébe a Városi Könyvtárat, ahol magyar és idegen nyelvű könyvek egyaránt kölcsönözhetőek.
 
A Muzeális Kiállításon kívül a város más helyszínein is találkozhatnak időszakos kiállításokkal. Ilyenek például az Aquamarin Hotel Képzőművészeti Galériában látható kiállítások, ahol a vendégek a tárlatok megnyitóján személyesen is találkozhatnak a képzőművészekkel, vagy a több mint 15 éve működő Magyar Csárda étterem bemutatóterme. Időszakos jelleggel a nagyobb szállodák is szerveznek kulturális témájú, képzőművészeti kiállításokat, melyek látogatása mindenki számára díjtalanul biztosított.
 
És ha már a Fontana Filmszínházat említettük, ajánljuk fiatalabb vendégeinknek koraesti szórakoztató programként a mozizást. Ez valójában a környéken különlegességnek számít, mivel még Keszthelyen sincsen mozi. A mozi befogadóképessége 104 fő, nemrégiben új digitális technikával látták el, így a képi megjelenítés és a hangtechnika is megfelel a legmodernebb elvárásoknak. A mozi-és filmrajongóknak azonban jelezzük, hogy ne multiplex mozira számítsanak, hanem egy hangulatos, kisvárosi mozit képzeljenek maguk elé.
 
Jó szórakozást kívánunk és szellemi feltöltődést!

/hévíz.hu/

Kapcsolt anyagok
Címkék
tékép funkciók be